Azazhogy előtte, mert azt fogom most leírni, a tegnapi nap eseményeit.

Három előadás várt ránk, de legalább egy helyen, és itthon, Szentesen, a Móricz Zsigmond művházban. Nagyon pici a színpad, de végülis nem volt annyira kellemetlen, mint gondoltuk, és a táncos ismerősökön (illetve családtagokon) kívül nem is vette észre senki, hogy kicsinek érezzük. De talán pont ennek köszönhetjük, hogy nem fáradtunk el annyira, mint Kanizsán két előadás alatt azon a hatalmas színpadon. Nagyon nagy sikerünk volt a hazai pályán is, élveztük a visszajelzéseket, tapsot, sikongásokat, nevetéseket.

Ezután azonnal rohantunk (na jó, annyira azért nem) mentünk Orosházára, négykor kezdődött a tanítás. A mazsolák, a kicsik, és a középhaladók bemelegítését én vezettem le, a tinikét is csináltam, a nagyoknál meg természetesen végig bent álltam, és az előző csoportokban is mutattam jópárszor a koreográfiát. az utolsó óra vége felé kicsit megzuhantam a fáradtságtól. Így leírva lehet, hogy nem látszik túl nehéznek, de higyjétek el, nagyon fárasztó volt. Viszont egyáltalán nem panasznak szánom, mert végig azt csináltam, amit a legjobban szeretek: táncolok. És pont az ilyen napok miatt érdemes.

A nap végén zuhanás az ágyba, képszakadás...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.