Szeptember 16

2010.09.27. 23:07

Érdekes felkérést kaptunk hétfőn, az U26 nevű szórakozóhelyen árnyjátékot kellett csinálnunk a Káma Szútra illusztrációjaként. Persze, hogy elvállaltuk. Nagyon szabad keretek között dolgozhattunk Beával, csupán annyi volt a kikötés, hogy legyenek táncos összekötő elemek és kitartott pozíciók. Zenét hamar találtam, hiába, ebben a szexuálisan túlfűtött világban nem nehéz erotikus hangzású zenét találni. A pózokhoz is szedtem le segédanyagot, de azt végül nem használtuk, elég volt saját kútfőből szemezgetni, ami azért nem volt olyan egyszerű, hiszen figyelnünk kellett arra, hogy ez egy árnyjáték, tehát mindenképpen nagy, látványos pózok kellettek, és jól megkülönböztethetőknek kellett lenniük (sok a nagyon hasonló!). Két nap alatt - rengeteg nevetés árán - sikerült összeraknunk kb 18 percnyi mozgást, három részletben. Aztán eljött a csütörtök, mi pedig izgultunk, hiszen sose csináltunk még ilyet. Délelőtt próba a helyszínen, itt látta először Sanyi és Márti is, leesett az álluk, a szervezővel együtt. Délután lett összerakva a "színpad", tulajdonképpen egy minimális késésen kívül semmilyen fennakadás nem volt, hacsak azt nem vesszük ide, hogy jóval kisebb helyen kellett mozognunk, mint gondoltuk.

Maga az esemény egyébként a Szextúra címet viselte, mely egy beszélgetést foglalt magában Dopeman, a Káma Szútra iskola vezetője, Indzsi Denisz, a műsorvezető, Orosz Barbara és a közönség között. Ehhez nyújtottunk mi illusztrációt, nagy sikerrel, bár nem volt zökkenőmentes az előadás - ahogy sohasem az.

Nem is tudom, mikor izgultam utoljára ennyire színpadra lépés előtt, mint most. Ráadásul nagy késéssel kezdtük csak el, ez sem kedvez éppen az idegeknek. A részletek között hosszú ücsörgések következtek a színfalak mögött, hiszen több, mint egy óra hosszás beszélgetés közben kellett csupán 4, 8 és 6 percet táncolunk. A végén kiszólítottak minket meghajolni, begyűjtöttük az elismeréseket, aztán elmentünk.

Néhány kép:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://artwolf.blog.hu/api/trackback/id/tr472328281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása