Táncvideók 1

2009.11.18. 09:17

Indítok egy sorozatot, ahol táncvideókat mutatok be. Nem sok rendszer lesz benne, amire éppen rákerestem, vagy véletlenül találtam, és valamiért jó, azt beteszem ide.

Először is Joseph Tmim koreográfiáját, az "Eager Eyes" (Mohó szemek):

Első bejegyzés

2009.11.17. 19:18

Úgy döntöttem, blogot indítok, mert már boldog-boldogtalan vezet blogot és mivel időm is engedi, hát elkezdem...

Szóval kezdjük egy bemutatkozásfélével.

Táncművésznek készülök, és úgy érzem, hogy többé kevésbé a helyes úton járok. Tavaly már szerepem volt egy tehetséges és főleg képzett  koreográfus felnőtt darabjában, aki mellesleg a mesterem, idén tavasztól pedig egy táncmesében, ami Piroska és a Farkas címmel fut, hatalmas sikerrel. Körülbelül 50 előadásnál járunk országszerte, majd ha lesz kedvem, egyszer összeszámolom, hogy pontosan mennyi az annyi.

Bár ez a blog nemcsak a szakmai előrehaladásommal lesz tele, ezt mégis fontosnak éreztem leírni, mert hivatásomnak tekintem a táncot, kitölti az életemet.

Momentán Dj Krush-t hallgatok és vajas-szilvalekváros kenyeret eszek, elég érdekesen néz ki a cucc, de imádom.

Ez után majd néhány rövidebb bejegyzés fog következni, hogy képbe kerüljön az olvasó (ha egyáltalán van), a lelki állapotommal kapcsolatban.

süti beállítások módosítása